Gyakran ismétlődő kérdések
Általában az önvédelem témakörében

AZ ERŐSZAKRÓL

Minek az erőszakkal foglalkozni?

  • Az erőszak számunkra fontos dolgokat veszélyeztet (testi-lelki szabadságot, épséget, életet, kapcsolatokat). Ezeknek az értékeknek a védelme mindent megér. 
  • Kezelni azonban csak azt tudjuk, amit értünk, ezért szükséges a kutatás. A kutatás eredménye pedig olyan tudás- és készség-halmaz, amit csak képzéssel lehet átadni. A jó hír, hogy viszonylag rövid idő alatt át is lehet adni.

Ez nem a rendőr dolga?

  • Erőszak mindig is létezett, de a modern rendőrség csak a 19. században alakult ki. 
  • A rend és a biztonság védelme valóban a rendőrök dolga, de nem lehetnek mindenhol jelen. A bűnözők is nyilván akkor lépnek akcióba,  amikor nincs rendőr a közelben.
  • Ha tehát egy civilt egy másik civil megtámad, és egyedül van, akkor magára van utalva. A saját rendőre, testőre kell hogy legyen, ezért az állam fel is hatalmazza a védekezésre – a jogos védelem keretein belül.

Miért válik valaki erőszakossá?

  • Egyesek eleve hajlamosak rá, vagy a környezetük teszi őket ilyenné, tehát ez az alap beállítottságuk. Az erőszak számukra eszköz, vagy önmagában is élvezet. Tettüket tudatosan hajtják végre, akár megtervezik, akár hirtelen döntenek. Általában nem bánnak semmit, hiszen hasznuk volt belőle vagy élvezték. A felelősséget tipikusan azzal hárítják, hogy az áldozat megérdemelte, ő volt a hibás, a kísértés ellenállhatatlan volt stb.
  • Mások csak hirtelen felindulásból vagy alkohol hatására válnak ilyenné. Haragjukat különösen az váltja ki, ha megalázták vagy elárulták őket, illetve nagy anyagi kárt okoztak nekik. Van, aki szégyelli a tettét, az esetet egész életében bánja, és többször nem tesz ilyesmit. Van, akinél a dolog ismétlődik, és tettét mindig kimagyarázza, a felelősséget pedig másra hárítja, mert például a függését tagadja, vagy megtanulta élvezni a mások feletti hatalmat.
Hogyan fajulnak a dolgok az erőszakig?

  • Az emberi konfliktusok sokfélék, több szintjük van, és könnyű az egyikről átlépni a másikra. Nem csak fizikai erőszak létezik, hanem szóbeli (verbális) és érzelmi (emocionális) is, és például a szóbeli bántalmazás könnyen fajul tettlegességgé. 
  • Az erőszakra való felkészülés történelmileg bevált eszköze, hogy az illetőt felcímkézzük, megbélyegezzük, megfosztva személy voltától, egyéni értékeitől. Ez annál könnyebben megy, minél jobban eltér az illető egy tulajdonsága – neme, kora, alakja, származása, bőrszíne, képessége stb. – a címkézőtől. A végén a célpont már „csak egy ...”, tehát neki nem jár tisztelet, emberi bánásmód, akár élni sincs joga. Ezért kell a háborúhoz egyenruha, így működik a cikizés, ez is kellett a holokauszthoz, és így győzi meg magát a bűnöző arról, hogy miért tehet egy másik emberrel azt, amit akar.
  • A cikizés, nyomásgyakorlás, a zaklatás, a fenyegetés, a bántalmazás, a nyílt erőszak mind egy-egy lépcsőfok, de a lépcső két irányú. Ezért míg egyesek profi módon tudják fokozni a feszültséget, mások képesek ösztönösen csökkenteni, de ez utóbbit tanulni is lehet, pl. az önvédelmi képzésen.

A VÉDEKEZÉSRŐL

Mi kell a védekezéshez?

  • Önvédelemben teljesen képzetlen emberek naponta védik meg magukat sikeresen (több-kevesebb sebbel), tehát a hozzáállás a védekezésben döntő jelentőségű.
  • Támadások aktív és sikeres túlélői mind arról számoltak be, hogy (1) nem akartak áldozatok lenni, és (2) eszükbe jutottak a szeretteik, (3) a felháborodásuk erőt adott nekik, ezért (4) képesek voltak minden áron küzdeni.

Kiben mitől indul be a védekezés?

  • Mindenkiben működnek bizonyos zsigeri reflexek, de a szocializációnk sajnos gátolhatja az aktív védekezést.
  • Ezeket a gátakat mindenkiben sajátos, egyéni dolgok segítenek áttörni. Például van, aki úgy véli, önmagáért nem képes kiállni, de a gyerekéért ölni tudna. Más csak lassan fogja fel, hogy az élete a tét, de amikor elszakad a ruhája, olyan haragra gerjed, hogy képes a támadónak nekiesni és megfutamítani. 
  • Személyfüggő, ki mikor és mitől háborodik fel eléggé ahhoz, hogy visszatámadjon, de az általában olyasmi, ami számára (1) nagyon értékes, (2) személyes, és (3) jelen van, vagy eszébe jut.

AZ ELLENÁLLÁSRÓL

Szabad ellenállni? 

  • A magyar törvény biztosítja a szembeszállás jogát. Eszerint senki sem köteles kitérni a jogtalan támadó elől – akár idegen, akár rokon az illető –, minden esetben szembe lehet vele szállni. 
  • Ez nem összetévesztendő a garázdasággal, amikor a kihívást kölcsönösen elfogadják és összeverekednek: az nem jogos védelem, mert minden résztvevő a közrend ellen vét, mindegy, ki kezdte, törvény előtt felelnek.
  • Kitérni tehát nem kell, de harcolni sem kötelező. Fuss, ha tudsz, harcolj, ha kell!

Nem kerül nagyobb bajba, aki ellenáll?

  • Minden a helyzettől függ. Kicsoda és mit akar, mikor és hol? Ettől függ, hogy ellenállni szükséges vagy önveszélyes, hogy mire van szükség, és mire nincs. 
  • A céges bulin a becsípett kolléga, aki csak mindenképpen táncolni akar Veled, más reakciót igényel, mint az álarcos, aki a csomagtartójába akar betuszkolni. A lökdöső osztálytárs is más kategória, mint éjjel 3 fegyveres betörő.
  • Ha ragadozóról van szó, akkor sem mindegy, mit akar. Ha csak a pénzed vagy a mobilod a tét, inkább add oda, mert minden tárgy pótolható. Ha a szabadságod, a testi épséged vagy az életed a tét, akkor semmit sem tenni ugyanúgy önveszélyes, mint a bajt fokozni.

Nem mindenki támad vissza. Miért?

  • Tényleg van olyan, aki akkor sem védekezik, amikor az ellenállás jogos, szükséges és nem önveszélyes. Íme a tipikus okok, amelyek arra mutatnak, hogy az önvédelemben a lelki felkészültség alapvető fontosságú.
  • Van, aki attól fél, hogy veszít. Tehetetlennek lenni is jobb (szerep), mint nem elég jónak lenni... Nem hiszi el, hogy nem tehetetlen, és hogy van esélye, van választása. Pedig ha megadja magát, saját magát árulja el. Ha azonban ellenáll, még ha veszít is, emelt fővel teheti: másik nagyobb, erősebb, gyorsabb volt, de ő megtett mindent, amit tudott.
  • Van, aki túl van szocializálva. Számára erőt alkalmazni annyi, mint erőszakosnak lenni, ami ellentmond az önmagáról alkotott képnek (ő kedves, rendes ember). Pedig csak néhány (tíz)másodpercre kellene üzemmódot váltania, hogy megvédje azt, aki ő különben. Ha azonban nem áll ellen, az tényleg tönkre teheti benne a kedves, rendes embert.
  • Van, aki áldozatként nőtt fel. Az erőszak normális volt, a „szeretet” része, és ha nemet mondott, annak nem volt jelentősége. A ragadozó pedig mindig megérzi, ha egy „nem” mögött nem áll semmi, mert nincs következmény. Nem csak a saját értékét kell újratanulnia, hanem a világot, hogy a neme nem lehessen, és az igene igen.
  • Végül van, aki tényleg nem tud védekezni. Az öreg, a kisgyermek, a mozgáskorlátozott, a fogyatékos. Akit hátulról leütnek, vagy az italába tett szertől elájul, az lehet fekete öves, ilyenkor neki nincs esélye. 
  • Nem szabad tehát azok felett ítélkezni, akik külső vagy belső okból képtelenek voltak védekezni. Odafigyelni egymásra – ez a dolgunk. 

És ellenállni nemi erőszak esetén?

  • Hazánkban minden harmadik nő átélte már a szexuális zaklatás valamilyen formáját, 5-7%-uk pedig a nemi erőszakot. (A valóság az ismert adatok többszöröse lehet).
  • Amerikában élete során minden ötödik nőt ér szexuális zaklatás vagy támadás. A nemi erőszak kísérletnek ellenállók 86%-a azonban sértetlenül megússza. Miért? 
  • A ragadozó eleve áldozat típust keres, és folyamatosan azt figyeli, kell-e ellenállásra számítania. Egy ponton túl nem éri meg neki, mert nem akar sérülni, félti magát.
  • Hazánkban a nemi szabadság elleni jogtalan támadás élet elleni támadásnak minősül. Ilyenkor a jogosan védekező azt tehet, amit szükségesnek lát – a támadó pedig viseli a tette következményeit.
  • Az aktívan védekezők a siker miatt nem produkálnak olyan poszt-traumatikus tünet-együttest, és egészen másként beszélnek a történtekről, mint azok, akiknek nem hagytak esélyt, vagy saját maguknak nem adtak esélyt. 
  • Még pozitívabb azoknak az élménye, akiknek életükben először sikerült ellenállniuk, és támadót meghátrálásra kényszeríteniük. Ha a világról meg is maradt a véleményük, a magukról alkotott képük egészségesebb lett.

A TÁMADÓRÓL

Normális emberek egyáltalán?

  • Tudjuk, hogy hirtelen felindulás és alkoholos befolyásoltság is vezethet eseti erőszakhoz. A kirívóan erőszakos bűncselekmények elkövetői és az erőszakból élő bűnözők azonban sokak szerint „nem normálisak”. Bár a mai nyugati kultúra a normalitás fogalmát is hajlamos megkérdőjelezni, igenis léteznek határok és összefüggések.
  • Egy 12 országra és 23.000 elítéltre kiterjedő vizsgálat szerint az elítéltek 90%-ánál megállapítható valamilyen pszichés zavar, 65%-uknál személyiségzavar, 45%-nál antiszociális (Haller 2005:28).
  • Egyesek „így születtek” (ún. pszichopaták), mások ilyenné váltak (ún. szociopaták). 
  • Közös bennük, hogy mások ember voltát egyáltalán nem vagy csak minimálisan érzékelik, ugyanakkor mások szenvedését (félelmét, fájdalmát, veszteségét) élvezik. 
  • Nem képesek a vágyaikat késleltetni vagy az indulataikat levezetni, azaz önmagukon uralkodni, csak a vadászat megtervezése és izgalma kedvéért. 
  • Mivel nemigen képesek másokkal együtt érezni, tettük másokra gyakorolt hatását, következményeit sem képesek felmérni, illetve egyszerűen nem érdekli őket.

Felismerhetők a ragadozók?

  • Akción kívül nem feltétlenül ismerhetők fel pusztán a külsejük vagy társadalmi státuszuk alapján. Egyesek arca, tekintete, megjelenése eleve figyelmeztetően hat, mások azonban első látásra teljesen normálisnak tűnnek. Környezetüket szinte mind jól manipulálják. (Ld. a hazai körözési toplistát.)
  • Akcióban – ha rokon, főnök vagy kolléga, tanár vagy diáktárs az illető – érzelmileg különösen nehéz nekik ellenállni, mert már a bizalmi körön belül vannak. De akárkiről van szó, csak az számít, amit tesz, és aki ragadozóként viselkedik, azt annak kell nevezni és akként kell vele bánni. 

Miért hívják ragadozónak? 

  • A rablót és az erőszaktevőt is azért hívják így, mert a viselkedése vadászra vall. Módszere a követés, becserkészés, rajtaütés, a tervezett, kegyetlen, személytelen céltudatosság.
  • Így vadászik az ember, és az ember a bolygó csúcsragadozója. Az állatoktól eltérően azonban képes a saját fajtársaira is vadászni. Akár a tulajdonukra vágyik, akár a testükre, ilyenkor nem tekinti őket a fajtársainak: képes meggyőzni magát arról, hogy a másik nem ugyanolyan ember, mint ő, és feljogosítani önmagát arra, hogy bármit megtehet vele. 

Mit keres a ragadozó?

  • Nem mindenki válik célponttá, az áldozatnak profilja, a zsákmánynak paraméterei vannak.
  • Először is, értékes? Van-e nála valami értékes (pénz, mobil, kocsikulcs stb.), vagy ő maga értékes-e (mint kéjtárgy vagy boxzsák)?
  • Másodszor, figyel a környezetére? Észreveszi egyáltalán, ha megközelítik? Könnyű elterelni a figyelmét? 
  • Harmadszor, képes ellenállni? Ránézésre – kor, testalkat, viselkedés – könnyen megfélemlíthető, könnyű zsákmány?
  • A ragadozó „becserkészés” közben is – amikor még csak közelít, vagy már bájolog, óvatosan tesztelget, vagy már nyomul, győzköd, esetleg fenyeget – folyamatosan azt figyeli, hogy megéri-e a rizikó a hasznot.

Mit tehetünk mi ez ellen?

  • Lakókörnyéktől, útvonaltól vagy élethelyzettől függően bölcs döntés lehet, ha nem akarjuk magunkat feltűnően értékesnek mutatni, vagy értékeinket nem hagyjuk más számára könnyen hozzáférhetően elöl. A feltűnő – jómódot, szépséget kiemelő – öltözködés, illetve értéktárgyaink szabadon hagyása egyes helyeken biztonságos, máshol azonban önveszélyes, tehát szükség van a józanságra.
  • Biztonságos környezetben élve, dolgozva, utazva nem az a dolgunk, hogy értéktelennek mutassuk magunkat, vagy ne legyen nálunk értékes dolog, hanem hogy (1) képesek legyünk felismerni a közelgő veszélyt, és (2) minél többe kerüljünk annak, aki zsákmánynak vél minket! Ezt szolgálja az önvédelmi képzés.

A CÉLPONTRÓL

Nem az áldozat tehet arról, hogy áldozat?

  • Az erőszakért mindig 100%-ban a tettes a felelős. Az, hogy valaki csinos vagy gyengébb fizikumú vagy drága kütyü van nála, hogy a kelleténél többet ivott, lengén öltözködött van rossz helyre tévedt, részéről nem nyílt felhívás a nemi erőszakra, a verésre vagy a kifosztásra – csak egy ragadozó elméjében. 
  • Az áldozat felelőtlennek ítélése előtt tudni kell, hogy életkorából és neveltetéséből fakadóan sem képes mindenki belegondolni, mire képesek egyesek, ha alkalmuk van rá. Mindenkinek van egy első találkozása az erőszakkal, és addig nem várható el tőle, hogy teljes mélységében felfogja, mikor és hol mire kellene figyelnie.
  • Az áldozat hibáztatása mögött régi társadalmi mítoszok állnak, erről még írok.
0
Az oldal a világ legkönnyebben használható weboldalkészítőjével, a Mozellóval készült.

 .