Hogy többé ne féljünk?

Mítosz 4. Ha harcművészetet vagy önvédelmet tanulok, többé nem kell félnem....

A félelem mint ajándék

Az erőszak világa valóban okkal-joggal kelt félelmet az emberben. Félni természetes, normális, ez a belénk épített védelmi rendszer része. Ha félted az életed, az egészséged, az épséged, akkor a gravitációtól, a fertőzéstől vagy a harapástól való félelem életben tart, segít elkerülni a veszélyt.

Aki sosem fél, az nem bátor, hanem fogyatékos. Tökéletes áldozat, mert nem érzékeli vagy nem tiszteli a veszélyt. Csak az lehet bátor, aki fél. Hős és a gyáva között is csak az a különbség, amit a félelmével tesz. Bátor az, aki félelme ellenére, vagy félelmétől hajtva is képes cselekedni. 

A harcművészet vagy az önvédelem tanulása nem arra való, hogy megszűnjenek a félelmeink, hanem arra, hogy akkor is cselekedni tudjunk, ha minden elővigyázat ellenére félelmetes helyzetbe kerülünk, illetve éppen azért tudjunk cselekedni, mert a félelem a féltés és a felháborodás révén erővé válik bennünk. Nem a félelem az ellenség, hanem ami kiváltotta (a veszély forrása), és amit ki tud váltani bennünk (a pánik), ha nem tudjuk kezelni. A félelmet nem legyőzni kell, hanem felhasználni.

A félelem mint ellenség

A félelem akkor válik félelmetes és legyőzendő ellenséggé, ha már benne élünk, ha világképpé vált, amiből nincs kiút. Látjuk a bűnözési statisztikát, és ráébredünk, hogy ilyesmi nem csak másokkal történhet meg. Vagy mi is átéltünk fenyegető helyzetet, és lefagytunk. Vagy bántottak minket újra meg újra, mert hiába mondtuk, hogy „Ne!” Vagy mások szenvedését kellett végignéznünk, mert tanácstalanok voltunk. És csodáltuk a harcművész atléták és amazonok bemutatóit, akikhez sosem fogunk felérni.

A gonoszoktól és szuperhősöktől tehát azt tanuljuk meg, hogy hozzájuk képest tehetetlenek vagyunk, hogy nekünk nincs igazi választásunk. Ilyenkor félünk a félelemtől, pontosabban a tehetetlenség érzésétől. Elég megjelennie annak, akinek ki voltunk vagy ki vagyunk szolgáltatva, és beindul a belső monológ: „Nincs esélyem...” Beindul a belső videó: jönnek az emlékek, vagy csak elképzeljük, miket tehet velünk a másik. És kialakul bennünk a meggyőződés: „Megint megtörténik...” Ezért akar a támadó félelmet kelteni: ha pánikba esünk, és elhagyjuk magunkat, ő kerül túlerőbe.

A fordulat 

A félelem valóságos érzés, de a fejedben dől el, hogy megbénít vagy cselekvésre indít. Ha érted, hogy a félelem miért a barátod, akkor ne légy vakmerő: öt danos fekete övesen is fuss el a láthatóan profi késestől, ha teheted. Vagy légy bátor: öt lyukas bőrövesen is ess neki (táskával, kabáttal, székkel, bármivel), ha nem futhatsz el.

Ha beindul a képzeleted, hogy mit tehet veled a másik, vedd észre, mit történik a fejedben, vegyél mély levegőt, nézz rá, és képzeld el, mit tehetsz vele TE! Ilyenkor kapcsolsz más üzemmódba. 

Azért félsz, mert van mitől félned, mert van mit féltened: valaki el akarja venni az életed, az épséged, a szabadságod, valami számodra értékeset – ami felháborító! Ez az okkal-joggal felháborodás az, ami révén a félelem átváltozhat Benned túlélő energiává. Vehetsz egy levegőt, kihúzhatod magad, mert többé nem vagy áldozat. Úgy dönthetsz, hogy nekimész annak, aki ellen elvileg esélyed sem lenne. És akár győzöl, akár nem, a sebeid egy harcos sebei lesznek, nem áldozaté.

0
 .