Az erőszak
Miért muszáj ezzel foglalkozni? Hogyan válik valaki erőszakossá? Hogyan keletkezik az erőszak?
Miért fontos ezzel foglalkozni?
Ha az ötvenes években a szex volt tabutéma, akkor ma az erőszak. Nem azért, mert olyan kevés van belőle, hanem mert olyan sok. Megdöbbenve nézzük a hírekben, vagy hallgatjuk a szomszéd lakásból, de élvezzük a krimikben, számítógépes játékokban. Kamasz korára mindenki többszáz brutális jelenetet, halált néz végig, egyre kevesebb érzelmi megrendüléssel. A jelenséggel azonban csak a kriminológusok foglalkoznak.
Az erőszak azonban számunkra fontos dolgokat veszélyeztet (testi-lelki szabadságot, épséget, életet, kapcsolatot, életmódot). Ezeknek az értékeknek a védelme pedig mindent megér. Kezelni azonban csak azt tudjuk, amit értünk, ezért szükséges az erőszak jelenségének kutatása. A kutatás eredménye olyan tudás- és készség-halmaz, amit csak képzéssel lehet átadni – de viszonylag rövid idő alatt át is lehet adni.
Ez nem a rendőr dolga?
Erőszak mindig is létezett, de a modern rendőrség csak a 19. században alakult ki. A rend és biztonság védelme ugyan a rendőrök dolga, de nem lehetnek mindenhol jelen. A bűnözők eleve akkor lépnek akcióba, amikor nincs rendőr a közelben. A legtöbb erőszak pedig eleve az otthonokban történik... Lényeg, hogy ha civilt egy másik civil megtámad, és egyedül van, akkor magára van utalva. A saját rendőre, a saját testőre kell hogy legyen, ezért az állam fel is hatalmazza a védekezésre – a jogos védelem keretein belül.
Miért válik valaki ilyenné?
A legtöbben csak hirtelen felindulásból vagy alkohol hatására válnak erőszakossá. Haragjukat különösen az váltja ki, ha megalázták vagy elárulták őket, illetve nagy anyagi kárt okoztak nekik.
- Van, aki szégyelli a tettét, az esetet egész életében bánja, és többször nem is tesz ilyesmit. Ha börtönbe kerül, a valóban javítható, nem visszaeső, és ezért ritka esetek közé tartozik.
- Másoknál a dolog ismétlődik, de a tettüket mindig kimagyarázzák, a felelősséget pedig másra hárítják, mert tagadják az önuralmuk hiányát vagy a függésüket, vagy megtanulták élvezni a mások feletti hatalmat.
Vannak azonban, akik eleve hajlamosak az erőszakra, vagy a környezetük teszi őket ilyenné, tehát egyszerűen ez az alap beállítottságuk.
- Az erőszak számukra vagy eszköz, vagy önmagában is élvezet.
- Tettüket tudatosan hajtják végre, akár hosszasan tervezik, akár hirtelen döntenek.
- Általában nem bánnak semmit, hiszen hasznuk volt belőle, vagy élvezték.
- A felelősséget tipikusan azzal hárítják, hogy az áldozat megérdemelte, valójában ő volt a hibás, a kísértés ellenállhatatlan volt stb.
- Ha börtönbe kerülnek, ott is ragadozóként viselkednek, ha kikerülnek, visszaesnek.
Hogyan fajulnak a dolgok idáig?
Az emberi konfliktusok sokfélék, több szintjük van, és elegendő indulat, szerzésvágy vagy alkohol révén könnyű az egyik szintről feljebb lépni a másikra. A bántalmazás a szóbeli (verbális) és az érzelmi (emocionális) szintről könnyen fajul tovább tettlegességgé, fizikai erőszakká.
Csak az ember vadászik a saját fajtársára, a másik ember elleni erőszakra azonban fel kell készülni. A lelkiismeret elnémításának történelmileg bevált eszköze a másítás („Ő nem olyan, mint én/mi...”) és a személytelenítés („Ez csak egy...”) kettőse.
- Az illetőt – mások előtt vagy magunkban – felcímkézzük, megbélyegezzük, megfosztva személy voltától, egyéni értékeitől.
- Ez annál könnyebb, minél jobban eltérnek a tulajdonságai – neme, kora, származása, alakja, bőrszíne, státusza – a címkézőétől.
- A folyamat végén a célpont már „csak egy ...”, ezért neki már nem jár tisztelet, emberi bánásmód, akár élni sincs joga.
Ezért kell a háborúhoz egyenruha, így működik a cikizés, ez is kellett a holokauszthoz, és így győzi meg magát a bűnöző arról, hogy miért tehet valakivel azt, amit akar.
A cikizés, nyomásgyakorlás, zaklatás, fenyegetés, bántalmazás és nyílt erőszak mind egy-egy lépcsőfok, de a lépcső két irányú. Ezért míg egyesek profi módon tudják fokozni a feszültséget, mások képesek ösztönösen csökkenteni – de ezt tanulni is lehet az önvédelmi képzésen.