Az erőszak

Miért muszáj ezzel foglalkozni? Hogyan válik valaki erőszakossá? Hogyan keletkezik az erőszak?

Miért fontos ezzel foglalkozni?

Ha az ötvenes években a szex volt tabutéma, akkor ma az erőszak. Nem azért, mert olyan kevés van belőle, hanem mert olyan sok. Megdöbbenve nézzük a hírekben, vagy hallgatjuk a szomszéd lakásból, de élvezzük a krimikben, számítógépes játékokban. Kamasz korára mindenki többszáz brutális jelenetet, halált néz végig, egyre kevesebb érzelmi megrendüléssel. A jelenséggel azonban csak a kriminológusok foglalkoznak.

Az erőszak azonban számunkra fontos dolgokat veszélyeztet (testi-lelki szabadságot, épséget, életet, kapcsolatot, életmódot). Ezeknek az értékeknek a védelme pedig mindent megér. Kezelni azonban csak azt tudjuk, amit értünk, ezért szükséges az erőszak jelenségének kutatása. A kutatás eredménye olyan tudás- és készség-halmaz, amit csak képzéssel lehet átadni – de viszonylag rövid idő alatt át is lehet adni.

Ez nem a rendőr dolga?

Erőszak mindig is létezett, de a modern rendőrség csak a 19. században alakult ki. A rend és biztonság védelme ugyan a rendőrök dolga, de nem lehetnek mindenhol jelen. A bűnözők eleve akkor lépnek akcióba, amikor nincs rendőr a közelben. A legtöbb erőszak pedig eleve az otthonokban történik... Lényeg, hogy ha civilt egy másik civil megtámad, és egyedül van, akkor magára van utalva. A saját rendőre, a saját testőre kell hogy legyen, ezért az állam fel is hatalmazza a védekezésre – a jogos védelem keretein belül.

Miért válik valaki ilyenné?

A legtöbben csak hirtelen felindulásból vagy alkohol hatására válnak erőszakossá. Haragjukat különösen az váltja ki, ha megalázták vagy elárulták őket, illetve nagy anyagi kárt okoztak nekik.

Van, aki szégyelli a tettét, az esetet egész életében bánja, és többször nem is tesz ilyesmit. Ha börtönbe kerül, a valóban javítható, nem visszaeső, és ezért ritka esetek közé tartozik.
Másoknál a dolog ismétlődik, de a tettüket mindig kimagyarázzák, a felelősséget pedig másra hárítják, mert tagadják az önuralmuk hiányát vagy a függésüket, vagy megtanulták élvezni a mások feletti hatalmat.

Vannak azonban, akik eleve hajlamosak az erőszakra, vagy a környezetük teszi őket ilyenné, tehát egyszerűen ez az alap beállítottságuk.

Az erőszak számukra vagy eszköz, vagy önmagában is élvezet.
Tettüket tudatosan hajtják végre, akár hosszasan tervezik, akár hirtelen döntenek.
Általában nem bánnak semmit, hiszen hasznuk volt belőle, vagy élvezték.
A felelősséget tipikusan azzal hárítják, hogy az áldozat megérdemelte, valójában ő volt a hibás, a kísértés ellenállhatatlan volt stb.
Ha börtönbe kerülnek, ott is ragadozóként viselkednek, ha kikerülnek, visszaesnek.

Hogyan fajulnak a dolgok idáig?

Az emberi konfliktusok sokfélék, több szintjük van, és elegendő indulat, szerzésvágy vagy alkohol révén könnyű az egyik szintről feljebb lépni a másikra. A bántalmazás a szóbeli (verbális) és az érzelmi (emocionális) szintről könnyen fajul tovább tettlegességgé, fizikai erőszakká.

Csak az ember vadászik a saját fajtársára, a másik ember elleni erőszakra azonban fel kell készülni. A lelkiismeret elnémításának történelmileg bevált eszköze a másítás („Ő nem olyan, mint én/mi...”) és a személytelenítés („Ez csak egy...”) kettőse.

Az illetőt – mások előtt vagy magunkban – felcímkézzük, megbélyegezzük, megfosztva személy voltától, egyéni értékeitől.
Ez annál könnyebb, minél jobban eltérnek a tulajdonságai – neme, kora, származása, alakja, bőrszíne, státusza – a címkézőétől.
A folyamat végén a célpont már „csak egy ...”, ezért neki már nem jár tisztelet, emberi bánásmód, akár élni sincs joga.

Ezért kell a háborúhoz egyenruha, így működik a cikizés, ez is kellett a holokauszthoz, és így győzi meg magát a bűnöző arról, hogy miért tehet valakivel azt, amit akar.

A cikizés, nyomásgyakorlás, zaklatás, fenyegetés, bántalmazás és nyílt erőszak mind egy-egy lépcsőfok, de a lépcső két irányú. Ezért míg egyesek profi módon tudják fokozni a feszültséget, mások képesek ösztönösen csökkenteni – de ezt tanulni is lehet az önvédelmi képzésen.