Az ellenállás

Szabad ellenállni? Nem kerülünk még így nagyobb bajba? Ki miért nem áll ellen?

Szabad ellenállni?

A magyar törvény biztosítja a szembeszállás jogát. Eszerint senki sem köteles kitérni a jogtalan támadó elől – akár idegen, akár rokon az illető –, minden esetben szembe lehet vele szállni. 

Ez nem összetévesztendő a garázdasággal, amikor a kihívást kölcsönösen elfogadják és összeverekednek: az nem jogos védelem, mert minden résztvevő a közrend ellen vét, mindegy, ki kezdte, törvény előtt felelnek.

Kitérni tehát nem kell, de harcolni sem kötelező. Fuss, ha tudsz, harcolj, ha kell!

Nem kerül nagyobb bajba, aki ellenáll?

Az önvédelemben minden a helyzettől függ. Kicsoda és mit akar, mikor és hol? Ettől függ, hogy ellenállni szükséges vagy önveszélyes, hogy mire van szükség, és mire nincs. 

A céges bulin a becsípett kolléga, aki csak mindenképpen táncolni akar Veled, más reakciót igényel, mint az álarcos, aki a csomagtartójába akar betuszkolni. A lökdöső osztálytárs is más kategória, mint 3 fegyveres betörő, éjjel, a lakásodban.

Ha ragadozóról van szó, akkor sem mindegy, mit akar. Ha csak a pénzed vagy a mobilod a tét, inkább add oda, mert minden tárgy pótolható. Ha a nemi szabadságod, a testi épséged vagy az életed a tét, akkor semmit sem tenni ugyanúgy önveszélyes, mint a bajt fokozni.

Ezért nem egyenlő az önvédelem oktatása az ütések, rúgások, szabadulások gyakorlásával. Amire elsősorban és sokkal gyakrabban szükség van, az a  helyzetfelismerés, az elkerülés, a feszültség csökkentés és a határhúzás képessége.

Nem mindenki áll ellen. Miért?

Tényleg van, aki akkor sem védekezik, amikor az ellenállás jogos, szükséges és nem önveszélyes. A tipikus okok mind arra mutatnak, hogy az önvédelemben a lelki felkészültség az alapvető.

Van, aki attól fél, hogy veszít. Tehetetlennek lenni is jobb (szerep), mint nem elég jónak lenni... Nem hiszi el, hogy nem tehetetlen, és hogy van esélye, van választása. Pedig ha megadja magát, saját magát árulja el. Ha azonban ellenáll, még ha veszít is, emelt fővel teheti: igen, a másik nagyobb, erősebb volt, de ő megtett mindent, amit tudott.

Van, aki túl van szocializálva. Számára erőt alkalmazni annyi, mint erőszakosnak lenni, ami ellentmond az önmagáról alkotott képnek (ő kedves, rendes ember). Ha azonban nem áll ellen, akkor olyasmit kell átélnie, ami tényleg tönkre teheti benne a kedves, rendes embert. Pedig csak néhány (tíz)másodpercre kellene üzemmódot váltania, hogy megvédje azt, aki ő különben.

Van, aki áldozatként nőtt fel. Az erőszak normális volt, a „szeretet” része, és ha nemet mondott, annak nem volt jelentősége. Nem csak a saját értékét kell újratanulnia, hanem a világot, hogy a neme nem lehessen, és az igene igen. A ragadozó ugyanis mindig megérzi, ha egy „nem” mögött nem áll semmi, ha nincs következmény. 

Van, aki tényleg nem tud védekezni. Az öreg és a kisgyermek. A mozgáskorlátozott és a fogyatékos. A sokkal kisebb és gyengébb. Akit hátulról leütnek, vagy az italába tett szertől elájul, az lehet fekete öves, ilyenkor esélye sincs.

Nem szabad tehát azok felett ítélkezni, akik külső vagy belső okból képtelenek voltak védekezni. Odafigyelni egymásra – ez a dolgunk, mert a puszta jelenlétünk is esélyt jelenthet valakinek.

És ellenállni nemi erőszak esetén?

Magyarországon a nemi szabadság elleni jogtalan támadás élet elleni támadásnak minősül. Ilyenkor a jogosan védekező azt tehet, amit szükségesnek lát – a támadó pedig viseli a tette következményeit.

Hazánkban minden harmadik nő átélte már a szexuális zaklatás valamilyen formáját, 5-7 %-uk pedig a nemi erőszakot. (A valóság az ismert adatok többszöröse is lehet.)

Amerikában élete során minden ötödik nőt ér szexuális zaklatás vagy támadás. A nemi erőszak kísérletnek ellenállók 86 %-a azonban sértetlenül megússza. Miért? Mert a ragadozó eleve áldozat típust keres, és folyamatosan azt figyeli, kell-e ellenállásra számítania. Ő is tévedhet, és egy ponton túl nem éri meg neki: nem akar sérülni, félti magát.

Az önvédelem nem ott végződik, hogy bumm! – és elfutottunk. Az erőszakkal való találkozás élménye az ember lelkén is nyomot hagy, feldolgozásra vár, a történtektől függően lelki, orvosi, jogi, anyagi segítségre is szükség lehet. Nem mindegy azonban, ki mit tudott tenni támadója ellen. 

Az aktívan védekezők, akiknek sikerült megfutamítaniuk támadójukat, nem produkálnak olyan poszt-traumatikus tünet-együttest, és egészen másként beszélnek a történtekről, mint azok, akiknek egyszerűen nem hagytak esélyt, vagy akik valamiért saját maguknak nem adtak esélyt.

Még gyógyítóbb azoknak az élménye, akiknek életükben először sikerült ellenállniuk, és támadót meghátrálásra kényszeríteniük. Ha a világról meg is maradt a véleményük, a magukról alkotott képük egészségesebb lett. Végül minden ellenére ők győztek, nem a ragadozó.

0
 .