OKTATÓK

Ezek a mi sztorijaink, hogy el tudd dönteni, megbízol-e bennünk. Minket azonban a Te sztorid érdekel, hogy meglássuk, mit tudunk együtt tenni azért, hogy eleve ne kerülj bajba, vagy ha kell, meg tudd magad védeni.

Szalai András

1966-ban születtem, budapesti vagyok. Feleségem mentálhigiénés tanácsadó és coach, két kislányt nevelünk. Hivatásos kutató, oktató vagyok a vallástudomány területén, de az önvédelem tanulását és oktatását is hivatásomnak érzem. Őrző-védő típus vagyok (INFJ-A) és mindig zsigerből védtem, ami érték. Még az előző rendszerben nőttem fel, és az állami kontroll a mainál nagyobb közbiztonságot nyújtott. Lányaim vannak, és hogy ma olyan sok fiatalt és nőt zaklatnak, megtámadnak, felháborítónak tartom, de tenni is akarok ellene. Fiatalon hat évet karatéztam, párat aikidóztam, de amikor belém kötöttek, semmit sem tudtam tenni, mert az adrenalinnal edzésen sosem találkoztam. Akkor épphogy megúsztam futással, és utána inkább csak sportoltam. 2006 óta azonban több önvédelmi rendszerrel is megismerkedtem, amelyek a valósághoz sokkal közelibbnek látok. Idővel mégis az alakult ki bennem, hogy valami hiányzik, más pedig túl sok, legalábbis az átlagos civil számára. Először Rory Miller könyvei, végül Tony Blauer rendszere (SPEAR System) vezetett ahhoz a holisztikus szemlélethez, ami a „safeness” lett. Ha ezzel a weboldallal és a programokkal másoknak sebeket spórolhatok meg, érdemes volt belekezdeni.

Kali Zsuzsanna

Pályafutásomat óvodapedagógusként kezdtem, és habár azóta más felé vitt az érdeklődésem, az általam megszerzett ismeretek továbbadása mindig jelen volt, van és lesz is az életemben. Sokszínű ember vagyok és az élet sokféle emberrel hozott össze, akiktől mind tanultam valamit. Ebben a programban is egy ilyen találkozás miatt lehetek jelen, olyan értékeket képviselve, amelyek az én fő mozgató rugóim is: a szeretet, a bátorság, az öntudat és az éberség. Valahogy megszerettem a kihívásokat, élvezem amikor kipróbálhatom magam akár kritikus helyzetekben is – azt mondják, teher alatt nő a pálma. Szerettem volna még célirányosabban foglalkozni ezzel, képezni magam, végül rátaláltam a krav-magára. Lassan már 6 éve gyakorlom, és bátran mondhatom, hogy ez a megunhatatlan és folyton fejlődő önvédelmi, taktikai rendszer nagyon értékes és stabil alapot nyújtott nekem ahhoz, hogy a muniót is, mint önvédelmi eszközt, hatékonyan tudjam kézbe venni és oktatni. Szelíd alapbeállítottságom ellenére a hivatásom és életem során megtanulhattam védeni azt ami érték, küzdeni, kiállni másokért és magamért. Ahhoz viszont, hogy ezekben a szituációkban kellő felkészültséggel mozogjak, és tudjam, mi a helyes és célravezető, nekem is kellett a segítség mentális és fizikai területen egyaránt. Dolgoztam a Budapest Nemzetközi Repülőtér biztonsági részlegén mint védelmi ellenőr, jelenleg pedig rendőrképzésen veszek részt. Szívből remélem, hogy ami nekem megadatott, azzal a legjobb tudásom szerint neked, nektek is tudok majd segíteni. 

0
 .